A 2013-ban végzett népszámlálás eredményeit várva felvetődnek a kérdések az eddigi boszniahercegovinai népszámlálásokkal kapcsolatban. Korábban mennyi magyar élt itt, hányan vagyunk ma... A legrégebbi népszámlálást Bosznia-Hercegovinában a tizenhetedik század elején végezte a Török Birodalom, a balkáni országok fölötti fönnhatósága idején. Ezek a listák (defterek) szandzsákonként, az akkori közigazgatási egységekként íródtak. Az Osztrák–Magyar Monarchia Bosznia-Hercegovina 1878. évi megszállása után kezdte meg az egész területre kiterjedő átfogó népszámlálást. Az első modern,tudományosan lebonyolított népszámlálásra Bosznia-Hercegovinában 1879-ben került sor. Bosznia-Hercegovina minden eddigi népszámlálására vonatkozó adatok egy részét – külön oszlopban a magyarok lélekszámával – az alábbi táblázatban találhatjuk:

Očekujući rezultate popisa stanovništva iz 2013. godine, nameću se pitanja vezana za dosadašnje popise u Bosni i Hercegovini, ali i o broju Mađara u ranijem periodu. Koliko nas ima danas? Najstariji popis stanovništva Bosne i Hercegovine datira još sa samog početka sedamnaestog stoljeća, a sproveden je u vrijeme turske vladavine nad balkanskim zemljama. Ovi popisi – defteri su rađeni po sandžacima, tadašnjim upravnim jedinicama. Sa okupacijom Bosne i Hercegovine od strane Austro- Ugarske Monarhije 1878. godine, počeli su teritorijalno integralni popisi stanovništva Bosne i Hercegovine. Prvi moderni, pomoću nauke pripremljeni popis stanovništva u Bosni i Hercegovini,  izvršen je 1879. godine. Svi popisi stanovništva u Bosni i Hercegovini, sa nekim od dobijenih podataka i posebnom kolonom za Mađare, prikazani su u sljedećoj tabeli:

Mint a fenti táblázatból látható, mi bosznia-hercegovinai magyarok, közvetlenül az első világháború előtt voltunk a legszámosabbak, de létszámunk akkor sem haladta meg a 30 000 főt. Ha mostani szemszögből mérlegeljük a magyarok és az etnikai kisebbségek számát, akkor lenyűgöző ez a szám. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Bosznia-Hercegovina megszállásától az első világháborúig 36 év telt el, és ezek az évek a viszonylag nagy beruházások, a képzett munkaerő és tisztviselők kedvező konjunktúrájának ideje volt, akkor úgy tűnik, hogy kevés magyar kísérelte meg kihasználni a „boszniai lehetőséget” személyes prosperitása céljából. A fenti tények mellett ismert azt is, hogy közel három évtizedig az osztrák–magyar megszállását követően Bosznia-Hercegovina kormányzói magyarok (Kállay Béni, Burián István) voltak, így valószínű volt az állami hatóságok segítésége is. Tudjuk, hogy később, 1909-ben (az 1908-as annexió után), a magyar kormány a magyar diaszpóra1 támogatására készült program alapján anyagilag és minden egyéb módon segítette Bosznia-Hercegovina magyarjait. A segítséget a Julián Egyesület, egy magyarországi civil szervezet közvetítette. Meg kell jegyezni, hogy a támogatás kizárólag az oktatás és a kultúra terére szólt, az anyanyelv, a szokások megőrzése érdekében. Már előbb maguk a bosznia-hercegovinai magyarok is szervezkedtek, megalakítva civil szervezeteiket az asszimiláció elleni küzdelem céljából. Így már 1905-ben megalakult a Szarajevói Magyar Egyesület, 1910-ben a Mosztári Magyar Egyesület és a Brcskai Magyar Egyesület. A Julián Egyesület, együttműködve a helyi magyar szervezetekkel, a magyar kormány programjának kereteiben, egy óvodát, több általános és egy középiskolát alapított és állított közszolgálatba. Most csak megemlítjük, mert ez a téma külön figyelmet érdemel: a magyaroknak nem volt területi telepítése Bosznia-Hercegovinában, Vučijak falu (Prnjavor mellett) kivételével.2 A magyar iskolák megnyitása nagy eredmény volt, ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a bosznia-hercegovinai gyerekeknek csak mintegy 15%-a járt iskolába, és hogy az egész Mostarnak, a magyar óvoda megnyitása idejében, csak egy óvodája volt. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy elég sok ellenséges támadás érte a Julián Egyesületet tevékenysége miatt. A fő vád az volt, hogy Magyarország a szláv gyerekeket magyarosítja az iskolákban. Az igazság az, hogy a magyar iskolákba, a magyarok mellett, mindenféle nemzetiségű gyerek is beiratkozott (a szülők kívánsága szerint), emellett a tanítás ezekben az iskolákban három nyelven folyt (magyarul, szerb-horvátbosnyák nyelven és németül), a hitoktatást is külőn-külön szervezték meg a katolikus, az ortodox vallásúak és a zsidók számára. Ha volt is kísérlet a tanárok részéről a magyarosításra, ez, tekintettel a kevés tanulóra, nem jelenthetett semmi valós veszélyt a szláv környezetre. Más dolog az, hogy ezek az esetleges kísérletek nem voltak ellentétben az Osztrák–Magyar Monarchia nagyhatalmi-impearilista céljaival. A támadásokat, elsősorban a horvát sajtó részéről, nem a magyarosítás reális veszélye indította meg, hanem az évszázados horvát törekvés a magyar hegemónia ellen, a Magyarországtól való függetlenség kivívása érdekében. A szerb és a horvát nacionalisták is igényt tartottak Bosznia-Hercegovinára (vagy legalábbis egy részére), így az osztrákok (németek) vagy a magyarok minden tevékenységét ebben az országban ellenségesen fogadtak. Nem szabad elfelejteni, hogy a bosnyákok többsége az Osztrák–Magyar Monarchiát megszállónak minősítette, tekintet nélkül az államigazgatás korszerűsítésére, az iparosítás megkezdésére, az utak és vasutak építésére. A „magyarosítás” miatti elégedetlenség végül is 1912-ben, Szarajevóban komoly tüntetéssé fajult... Mindebből látható, hogy milyen nehézségekkel járt a magyar iskola alapítása az akkori Bosznia-Hercegovinában, a kedvezőtlen társadalmi és politikai légkör miatt.  Az iskolák mégis fönnmaradtak, sőt az utolsó békeévben, a világháború előtt, a magyar iskoláknak közel 1000 diákja volt.

A világháború vége felé, de különösen utána, a magyarok többsége elhagyta Bosznia-Hercegovinát. Így a helyi magyarság korábban elért eredményei, az anyanyelvi oktatás és az egyesületi szerveződés nem volt hosszú életű. A Jugoszláv Királyságban az ipari tevékenység ismét vonzott bizonyos számú magyart Vajdaságból Bosznia-Hercegovinába. Az ideérkezettek száma azonban nem kompenzálta a távozókét és az asszimilációt. Így nem csoda, hogy a második világháború után, 1948-ban, csak 532 magyar volt Bosznia-Hercegovinában! A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban (az új társadalmi rendű állam), a komoly iparosodás kezdete miatt, ismét szükség volt szakmunkásokra és képzett tisztviselőkre Bosznia-Hercegovinában. Ekkor a szakmai munkavállalók Vajdaságból viszonylag nagy számban költöztek a bosznia-hercegovinai városokba. Köztük sok magyar is volt. Számos magyar egyemista a diploma megszerzése után családot alapított, és itt is maradt. 1961-ig megháromszorozódott a magyarok létszáma. Sajnos, az erős asszimiláció és 1981-től Bosznia-Hercegovina viharos politikai színtere a magyarok számának folyamatos csökkenéséhez vezetett. Ez a tendencia folytatódott az utolsó népszámlálásig, 1991-ig. Majd egy nagyon kíméletlen és szerencsétlen háború tört ki Bosznia-Hercegovinában... Sok magyar, mentve a puszta életét (vagy a golyók vagy az éhség miatt) visszatért a Vajdaságba. Többnyire a vegyes házasságokban élő magyarok maradtak továbbra is itt. Attól tartunk, hogy a 2013-ban végzett népszámlálás a magyarok számának jelentős csökkenését fogja jelezni. Itt voltunk a középkorban és újra megjelentünk az iparosodás korában. Szomorú lenne – nemcsak a magyarok számára, hanem Bosznia-Hercegovina népei és a többi nemzeti kisebbség számára is – ha megint eltűnnénk erről a területről. Tehetünk-e valamit, hogy megállítsuk (vagy legalábbis lelassítsuk) a magyarok eltűnését Bosznia-Hercegovina területéről? Igen, tehetünk, mégpedig az asszimiláció elleni harccal. A két magyar egyesületnek még nagyobb figyelmet kellene fordítania a fiatalokra.  Minden egyén elsősorban a saját családjában kell hogy küzdjön az asszimiláció ellen. A gyermekek nemzeti öntudatára a magyar nyelv tudása és használata hat legjobban. Folytassuk, vagy kezdjük el a magyar nyelv gyakorlását még ma!

 

1) A magyar kormány a főleg Amerikába és Nyugatra költözött magyarságnak tervezett segíteni nemzeti öntudatuk megőrzése céljából. Idővel a szlavóniai és a bosznia-hercegovinai magyarokra is kiterjedt a segítség az erre a célra alakított Julián Egyesület közvetítésével.

 2) Sajnos, a vučijaki telepített magyarok leszármazottai jelen voltak 1942-ben a prnjavori usztasák vérontásánál egy környékbeli falucskában. Ez az esemény után nagyobb részük, a lelkiismeret vagy az esetleges bosszútól való félelem miatt, elhagyta otthonát és Magyarországra költözött.

 

Fölhasznált források:

1 Makkai Béla: Magyar szórványgondozás Bosznia-Hercegovinában. In: Regio. Kisebbség, politika,társadalom. 1995. 6. évfolyam, 3.szám.  (Tóth Bojnik László:Ezt a tanulmányt minden bosznia-hercegovinai magyarnak el kellene olvasnia!)

2 Hamdo Camo: Bosna i Hercegovina pod Austro-Ugarskom 1878–1914.

3 Prnjavor kroz istoriju www.prnjavor.info/forum (Svjedočenje Stake Petrović)

4 Statisztikai adatok

Kako se vidi iz gornje tabele u Bosni i Hercegovini nas Mađara najviše je bilo neposredno pred I svjetski rat, ali ne više od 30.000. Imajući u vidu današnje stanje brojnosti Mađara i uopšte, nacionalnih manjina, ovaj podatak izgleda dosta impresivno. Međutim, ako uzmemo u obzir činjenicu, da je nakon okupacije Bosne i Hercegovine do početka prvog svjetskog rata proteklo 36 godina, sa relativno velikim investicijama i sa povoljnom konjukturom stručne radne snage i činovnika, čini nam se, da je malo Mađara pokušalo iskoristiti ovu „bosansku šansu“ za lični prosperitet. Pored svega iznešenog skoro tri decenije, za vrijeme Austro-Ugarske okupacije, upravnici Bosne i Hercegovine bili su Mađari (Kállay Béni, Burián István). Dakle i podrška državnih organa je bila vjerovatna. Zna se, da kasnije, 1909.godine (nakon aneksije 1908.godine), u okviru programa vlade Ugarske za pomoć mađarskoj dijaspori1), krenula je materijalna i sva druga pomoć Mađarima u Bosni i Hercegovini. Pomoć je pružana preko civilnog Udruženja Julián (Julian) iz Ugarske. Ovdje se mora naglasiti, da pomoć je pružana isključivo na području obrazovanja i kulture, a u cilju očuvanja maternjeg jezika, kulture i običaja. Međutim i sami bosanskohercegovački Mađari su se organizovali, osnivajući svoja građanska udruženja za borbu protiv asimilacije. Tako je već 1905.godine osnovano udruženje „Szarajevói Magyar Egyesület“ (Sarajevsko mađarsko udruženje), a 1910.godine „Mosztári Magyar Egyesület“ (Mostarsko mađarsko udruženje) i „Brcskai Magyar Egyesület“ (Brčansko mađarsko udruženje). Udruženje Julián, uz saradnju sa ovim lokalnim mađarskim udruženjima, a u okviru programa vlade Ugarske, utemeljilo je i pokrenulo radjednog obdaništa, nekoliko osnovnih i jedne srednje škole. Samo ćemo napomenuti, pošto ova tema zaslužuje posebnu pažnju: Mađari nisu bili teritorijalno naseljavani, selo Vučijak blizu Prnjavora je izuzetak2). Otvaranje mađarskih škola je bilo veliko dostignuće, ako imamo u vidu, da je u to vrijeme u Bosni i Hercegovini samo oko 15% djece bilo obuhvaćeno školovanjem, a da je Mostar u vrijeme otvaranja mađarskog obdaništa imao već jedno obdanište. Ne smijemo prešutjeti ni to, da je bilo dosta neprijatejskih napada na ove aktivnosti udruženja Julián. Osnovna optužba je bila, da Ugarska sprovodi mađarizaciju južnoslavenske djece. Istina je bila, da u mađarskim školama, pored Mađara, bilo je upisano i djece svih nacionalnosti (na osnovu želje roditelja ove djece), ali i da nastava u ovim školama se odvijala na tri jezika (mađarskom, srpko-hrvatskobošnjačkom i njemačkom) i vjeronauka je organizovana posebno za katolike, za pravoslavne i za Jevreje. Ako je i bilo pokušaja od pojedinih nastavnika za „mađarizaciju”, ovi pokušaji, imajući u vidu raspoloživ broj učenika, nisu mogli biti nikakva realna opsnost za slavensko okruženje. Druga stvar je, da ovi eventualni pokušaji nisu bili u suprotnosti sa imperijalističkim težnjama Austro-Ugarske. Ove napade, prvenstveno u štampi iz Hrvatske, nije inicirala stvarna prijetnja od mađarizacije, nego vjekovna težnja Hrvatske, da se suprostavi mađarskoj hegemoniji i da se odvoji od mađarske krune. Pored iznešenog, nacionalisti i u Srbiji i u Hrvatskoj polagali su pravo na Bosnu i Hercegovinu (ili barem na njen dio), te bilo koja aktivnost u ovoj državi sa strane Austrijanaca (Njemaca) ili Mađara, primljena je sa podozrenjem. Ne smijemo zaboraviti, da su i Bošnjaci doživljavali Austro-Ugarsku kao okupatora, bez obzira na modernizaciju državne uprave, početak idustrijalizacije i izgradnje saobraćajnica. Ispoljavanje nezadovoljstva zbog „mađarizacije” 1912. godine u Sarajevu poprimile su oblik ozbiljnih demonstracija. Ipak, škole su opstale, a u zadnjoj mirnodopkoj godini pred svjetski rat , u mađarskim školama bilo je blizu 1000 učenika.

Pri kraju, a naročito nakon I svjetskog rata, većina Mađara napustila je Bosnu i Hercegovinu. Dakle ranija dostignuća ovdašnjih Mađara u školovanju na maternjem jeziku i samoorganizovanju u udruženja su bila kratkog vijeka. Istina, ograničena industrijska aktivnost u Kraljevini Jugoslaviji ponovo je privukla određen broj Mađara iz Vojvodine na teritoriju Bosne i Hercegovine. Ali broj pridošlica nije kompenzovao odlaske i asimilaciju. Nije ni čudo, da nakon II svjetskog rata, 1948.godine, Mađara u Bosni i Hercegovini bilo je samo 532! Početkom industrijalizacije Bosne i Hercegovine u Federativnoj Narodnoj Republici Jugoszlaviji (u državi sa novim političkim uređenjem), ponovo se ukazala potreba za stručnnom radnom snagom i obučenim činovnicima. Stručni radnici iz Vojvodine, sada već u značajnijem broju, pristigli su u veće gradove Bosne i Hercegovine. Među njima bilo je i dosta Mađara. Mnogi studenti Mađari, nakon završetka studija, osnovali su porodicu i ostali ovdje živjeti. Do 1961. godine utrostručio se broj Mađara. Na žalost, jaka asimilacija, a od 1981.godine sve burnija politička scena u Bosni i Hercegovini dovele su do stalnog smanjenja broja Mađara. Takva tendencija trajala je do zadnjeg popisa, do 1991.godine. Tada se u Bosni i Hercegovini desio se još i jedan vrlo prljav i nesretan rat...Mnogi Mađari, spašavajući svoje živote (neki od metaka a neki od gladi) vratili su se u Vojvodinu. Većinom su ostali samo Mađari u takozvanim „miješanim” brakovima. Pribojavamo se, da će ovogodišnji popis iskazati daljnji pad broja Mađara.  Bili smo tu i u srednjem vijeku, pa smo se ponovo pojavili u industrijsko doba. Bilo bi stvarno tužno, ne samo za nas Mađare, nego i za narode i sve nacionalne manjine Bosne i Hercegovine, ako jednog dana ponovo nestanemo sa ovih prostora. Možemo li nešto preduzeti, da zaustavimo (ili barem usporimo) nestanak Mađara sa prostora Bosne i Hrercegovine? Sigurno možemo i to borbom protiv asimilacije. Naša dva udruženja trebalo bi još više pažnje da posvete omladini. Svaki pojedinac treba da se bori protiv asimilacije porvenstveno u sospstvenoj porodici. Na nacionalnu svijest djece najviše se može djelovati učenjem i korišćenjem mađarskog jezika. Nastavimo ili počnimo vježbati mađarski jezik, krenimo to činiti još danas!

 

1)Mađarska vlada je prvenstveno namjeravala pomoći Mađarima iseljenicima u Ameriku i na Zapad, da sačuvaju jezik i nacionalni identitet.Vremenom pomoć se proširila i na slavonske i bosanskohercegovačke Mađare preko Udruženja Julián, koje je zbog iznešenog i formirano.

2)Nažalost, potomci naseljavanih Mađara u Vučijaku bili su prisutni, kada su ustaše iz Prnjavora počinile zločin 1942.godine u jednom zaseoku, te je posle većina, zbog savjesti ili zbog straha od moguće osvete, napustila svoje domove i odselila u Mađarsku.

 

Korišteni izvori::

1) Makkai Béla:Magyar szorványgondozás Bosznia-Hercegovinában Regio Kisebbség,politika,társadalom, 1995.6.évfolyam 3.szám

2) Hamdo Camo: Bosna i Hercegovina pod Austro-Ugarskom 1878-1914

3) Prnjavor kroz istoriju www.prnjavor.info/forum Svjedočenje Stake Petrović

4) Statistički podaci

Tóth-Bojnik László, Új Dobos 7/2013

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now