"Ha az identitást meg tudjuk őrizni, az önmagában hatalmas kincs" - interjú Potápi Árpád J

/Budapest/

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2013-ban indította a Kőrösi Csoma Sándor Programot, majd 2015-ben a Petőfi Sándor Programot, melyek a diaszpóra/szórvány magyarságát hivatottak támogatni. Mi a célja ezeknek a programoknak?

2010 után a nemzetpolitikában egy radikális váltás történt. Egyáltalán nemzetpolitikáról 1990, pontosabban Antall József híres kijelentése óta beszélhetünk, amikor azt mondta, hogy közjogi értelemben tízmillió, de lélektanilag tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Gyakorlatilag ez a mondat indította el a nemzetpolitikát. Létrejöttek különböző intézmények, voltak jó időszakok és hullámvölgyek. Az egyik kiemelkedően erős időszak volt például a státusztörvény elfogadása, illetve a magyar igazolvány megjelenése. Ez nagyon sokat jelentett az érintetteknek, akik közül sokan Magyarország határaitól csupán párszáz méterre éltek.

Hullámvölgy volt a 2004. december 5-i szavazás (népszavazás a kettős állampolgárságról – a szerk.), ami után – bár ellenzékben voltunk – mindent megtettünk, hogy ezt a hibát orvosolni tudjuk. A 2010-es országgyűlési választási kampányban egyértelműen kijelentettük, hogy ha megnyerjük a választásokat, elfogadtatjuk a kettős állampolgárságról szóló törvényt és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a határon túli magyarság úgy érezze, hogy ehhez a nemzethez tartozik. A választási győzelem után még az új kormány megalakulása előtt (május 26-án) fogadtuk el a törvényt, ami 2011. január 1-én lépett hatályba. 2011. március 12-én Mohácson a horvátországi magyarok vezetői a világon elsőként letették az állampolgársági esküt.

2010 és 2014 között létrejött az a keretrendszer, amin belül a nemzetpolitika jelenleg is működik. Ennek különböző állomásai voltak: a kettős állampolgárság, a Nemzeti Összetartozás Napja, az új alkotmány, azaz az Alaptörvény elfogadása, a határon túli magyarok szavazati jogának megadása, stb. Ezek mind azt jelzik, hogy közjogi értelemben egységes magyar nemzetben gondolkozunk, ami természetesen a Magyar Kormány döntéshozatalát is rendszeresen meghatározza.

2014 óta szintén ezt a politikát folytatjuk azzal a különbséggel, hogy a szülőföldön való boldogulás is előtérbe került. Ez azt jelenti, hogy látjuk azokat a káros tendenciákat, amik jellemzik a kelet-európai térséget – így a Kárpát-medencét is. Mindennapi gondot jelent az elvándorlás, a szórványosodás, az asszimiláció és a gazdasági nehézségek, melyek különösen veszélyeztetik a kisebb városokban, vidéken élő magyar közösségeket. Ezeket a problémákat felismerve úgy gondoltuk, hogy Magyarország jelenleg már rendelkezik olyan financiális háttérrel, hogy más területeken is segítse a határon túli magyar lakosságot, ezért 2015-ben elindultak a gazdasági támogatások is. Szinte minden minisztériumnak vannak olyan programjai, amelyekhez a határon túli magyarság kapcsolódhat, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak például tematikus évei vannak, melyeken mindig egy-egy szakterületet emelünk ki. Ez idáig elsősorban gazdasági témakörökkel foglalkoztunk, az idei évben elsőként azonban meghirdettük a családok évét. Úgy gondoljuk, hogy a társadalom alapja a család és ha sikerül a magyar mikroközösségeket megerősíteni, a magyar intézményrendszert fejleszteni, a politikai intézményrendszert megszilárdítani, akkor a Kárpát-medencei magyarság is meg tud kapaszkodni és továbbra is aktív tud maradni.

Mondhatjuk, hogy a boszniai magyarság sajátos helyzetben van, de tulajdonképpen ha részletesebben megvizsgáljuk, akkor egyértelművé válik, hogy nagyjából ugyanazok a sikerek és nehézségek jellemzik, mint a többi magyar közösséget. A különleges státusz talán abból adódik, hogy a szarajevói magyarság a Kárpát-medencén kívül, egy olyan helyen létezik, ahol az embereknek komoly gazdasági nehézségekkel kell szembenézniük és bár a Magyarországtól való távolsága nem számottevő, a magyarságnak egy eléggé elfeledett részét képezik. Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy ezek a nemzetrészek is újra bekerüljenek a köztudatba.

Bosznia-Hercegovina a háború előtt nagyon népszerű helynek számított. Szarajevó egyetemváros volt, a ’84-es téli olimpia pedig világhírűvé tette az országot és a régió sokkal gyorsabban fejlődött, mint a Jugoszlávia más részei. Akkoriban sok magyar települt oda (elsősorban a Vajdaságból – a szerk.), vonzó volt az a multikulturális közeg, amit ott lehetett tapasztalni. A különböző nemzetiségek aránya a háború után látványosan megváltozott és jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy – ha a 30 évvel ezelőtti állapotot már nem is tudjuk visszaállítani – legalább a jelenlegi helyzetet igyekezzünk békében fenntartani.

(Fotó: Novotni Adél)

Milyen hosszú távú hatásai lehetnek az ösztöndíjasok munkájának?

A Petőfi Sándor Programot éppen azért indítottuk el, hogy a hasonló szórványközösségeken tudjunk segíteni. Az ösztöndíjasok elsősorban a Kárpát-medencében, de akár Bosznia-Hercegovinában, vagy Macedóniában is aktív részesei a programnak. Ezeken a területeken például olyan magyarok élnek, akik abszolút kisebbségben vannak és segítség nélkül pár éven belül feloldódnak a többségi nemzetben. Elsődleges célunk, hogy ezt a „feloldódást” megelőzzük, illetve hogy a vegyes házasságból született gyermekek esetében legalább a vegyes identitást megőrizzük. Azok a családok, közösségek, akik már évtizedek óta ilyen területen élnek, a kulturális örökségből már nagyon sokat elveszítettek, az ösztöndíjasok támogatásával azonban ezeket újra tudják tanulni. A szórványban élő magyar közösségek számára a hagyományőrzés egy kiemelkedően fontos feladat. Több olyan emberrel találkoztam, akik már nem beszélnek magyarul, de a hagyományokon, a gasztronómián, vagy egyszerűen az érzelmeik alapján kötődnek az anyaországhoz. Ha az identitást meg tudjuk őrizni, az önmagában hatalmas kincs.

Ma, a technika fejlődésének köszönhetően az ember bárhol a világon olvashat magyar sajtót, vagy hallgathat magyar rádiót, de akár tarthatja a kapcsolatot magyar barátaival.

Egy-egy ösztöndíjas ezekre a lehetőségekre is fel tudja hívni a figyelmet, emellett pedig segít a hagyományőrzésben, a magyar nyelv elsajátításában, de fontos szerepet játszhat a civil szervezetek közötti közösségépítő munkában is.

Különbséget kell-e tennünk kisebb és nagyobb közösségek támogatása között?

Ha nemzetrészeket nézünk, akkor nominálisan természetesen Erdély kapja a legnagyobb részt a támogatásokból, hiszen ott meghatározó a létszám. Ha azonban a közösségek nagyságához viszonyítunk, akkor messze nagyobb támogatásban részesülnek a kisebb közösségek, ahogyan például a horvátországi, vagy muravidéki magyarok. Egyfajta pozitív diszkrimináció érvényesül és bízunk benne, hogy a jövőben a boszniai és macedón területeken is tudjuk majd alkalmazni.

Van olyan, amit elvárhatunk a magyar közösségektől?

Az „elvárás” talán nem a legjobb kifejezés. Mi azt szeretnénk, ha a magyar identitásukat, a kultúrát, a nyelvet – lehetőségeiknek megfelelően – megtartanák és továbbra is fontos szerepet játszana az életükben a hazához való ragaszkodás. Természetesen valakit, akinek például Bosznia-Hercegovina a hazája, nem kötelezhetünk arra, hogy Magyarország legyen számára az első és legfontosabb, de szeretnénk, hogy a gondolataikban mi is ott legyünk és büszkén vállalják magyarságukat. Mi segítünk nekik abban, hogy magyar állampolgárságot kapjanak és biztosítunk számukra minden előnyt, ami ebből származik. A jövőben is szívesen látjuk őket Magyarországon akár vendégként, akár hosszabb távon is.

Magyarországon a nemzetpolitika tulajdonképpen önálló tudományággá nőtte ki magát. Elvárható ez a komplex gondolkodás a külhoni magyar közösségektől is?

Nem biztos, hogy nekik is így kell gondolkozniuk. Ha a közösségek folytatják a tőlük megszokott munkát, az részünkről támogatható és külön örülünk annak, ha ezekbe a folyamatokba minél több embert sikerül bevonniuk. Egy-egy közösségben előfordulnak olyan emberek is, akiknek semmilyen magyar kötődésük nincs, de valamilyen szimpátián alapuló kapcsolat kialakult közöttük a magyar szervezetekkel. Őket is szeretettel várjuk ezekbe a közösségekbe, hiszen minden támogatás segítség a magyar szervezeteknek.

Mivel segítheti a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkáját egy lelkes civil?

Szerencsére mostanra elmondhatjuk, hogy ezek a programok általános elfogadottságnak örvendenek és senki nem kifogásolja a támogatáspolitikát. Azt hiszem, a civilek elsősorban a kapcsolatépítésben lehetnek a segítségünkre. Bár a Kárpát-medencében egy viszonylag jól működő kapcsolati háló áll rendelkezésünkre, vannak olyan területek, amelyeket érdemes volna erősíteni. Jó lenne, ha a szórványközösségek – különös tekintettel a gyermekekre – gyakrabban utazhatnának Magyarországra, de akár új kulturális és/vagy gazdasági együttműködések is épülhetnek civilek beavatkozásával.

Hogyan látja Államtitkár Úr a nemzetpolitikát 10 év múlva?

Nem szoktam ilyen hosszú távon gondolkozni. Azt remélem, hogy Magyarország gazdasági fejlődése a következő években is hasonló lesz és ebből egyre többet tudunk a nemzetpolitikára is fordítani. Bízom benne, hogy az eddig kialakított magyar-magyar kapcsolatrendszerek meg tudnak annyira erősödni, hogy ha esetleg nehezebb idők következnek, akkor sem fognak megszakadni. Azt látnám jónak, ha a jelenlegi irányokat továbbra is tudnánk követni és a családok támogatása tovább tudna erősödni a Kárpát-medencében.